időjárás előrejelzés Erdély

Január 2023 – két hetes időjárás előrejelzés

A nappali hőmérséklet csak februártól emelkedik az ország legtöbb régiójában. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn elküldött kéthetes előrejelzése szerint ezen a héten főként a hegyvidéken eső, havas eső várható. Időjárás előrejelzés Partium Erősen lehűl az idő, így az első napokban az időszakra jellemzőt meghaladó értékekről (nappal 7-12 C fok között, éjszaka 1-6 C fok

2023 január – máris itt a tavasz?

2023 januárja meleg hónap lesz ugyan, de mégse mondhatjuk rá, hogy itt a tavasz, lassan az időjárási örvények visszaállnak a normál kerékvágásba. Az Újév rendkívüli időjárással debütál Nézzük meg a Climatologie si Prognoze Globale összeállítása szerint, milyen januári időjárásra számíthatunk? Az év első hónapja az előrejelzések szempontjából igen érdekes váltakozással jár, főként átlag feletti hőmérsékletű

Meleg karácsonyunk lesz

A múlt hét óta az európai kontinens északnyugati részén elhelyezkedő hideg légtömeg elkezdte elhagyni a térséget. Mivel kontinentális méretű légtömegről beszélünk, a kivonulás fokozatos. Talán ez volt az utolsó sarki hatás decemberben. Úgy tűnik, hogy december végéhez közeledve a ciklogenezis elmélyül, és az anticiklonok teret veszítenek, miután az év utolsó hónapjának elejét uralták, és a

Kinek, mit hoz a Mikulás? Erdélybe és Partiumba felmelegedést!

Melegedési anomália? 7 napos időjárás előrejelzés A december közepes intenzitású sarki örvényléssel kezdődik. Míg sztratoszférikus (felső) része az átlaghoz közeli, troposzférikus (alsó) része legyengült. Anticiklonok uralják az északi féltekét, és intenzív a légátadás a sarkvidék és a félteke többi része között. Az első képen a hőmérséklet-eloszlást láthatjuk az átlaghoz képest. Ez a típusú légköri megnyilvánulás,

Két hetes időjárás előrejelzés – október 25 és november 6 között

Időjárás előrejelzés Bánság Az első két napon (október 24 és 25) különösen meleg lesz az idő, a hőmérséklet 24-26 C fokos magasságig kúszik, majd október végéig csökken valamelyest 20-21 C fok értékig, de továbbra is magasabb lesz, mint az adott időszakra jellemző. A megszokottnál kissé melegebb idő lesz, a második héten 15-18 C fok közötti

Holnaptól átmeneti lehűlés érkezik

Míg hét közepéig az októberi hőmérsékleti értékeknek megfelelően alakult az időjárás Erdély és Partium-szerte, napközben 20-22 C fokkal (ennél magasabb hőérzettel), éjszakánként pedig 8-13 C fokkal, addig holnaptól átmeneti lehűlés várható, pénteken akár talajmenti fagyokkal megfűszerezve a völgyes részeken. Vegyük sorra régióinkat Erdély és Partium-szerte, milyen időjárási értékekkel kell számolnunk a hét további részében? Időjárás

Csodálatos „vénasszonyok” nyarát ígér október

Október 5-én hivatalosan is beköszöntött a „vénasszonyok nyara”, avagy az indián nyár, jellemzője a kellemes meleg, sok napsütés, csodálatos őszi színek, mivel ebben az időszakban Kelet-Európa felett megreked egy nagy kiterjedésű, száraz levegőt szállító anticiklon, ami meggátolja a légköri áramlást. És természetes, hogy ebben a kellemes, nyárutói meleg időszakban „kiülnek a vénasszonyok a padra” sütkérezni.

Milyen idő várható a héten? 7 napos időjárás előrejelzés

Várható időjárás előrejelzés Erdély és Partium 2022.06.06 és 2022.06.12 között. Egy olyan hét közepén vagyunk, ami legalább a hőmérsékletet tekintve haladékot ad, ennek ellenére már beszélhetünk 30 fok feletti hőmérsékleti csúcsokról is. Főleg hétfőn és csütörtökön, valamint szombaton esőre is számíthatunk. A csapadék, sajnos csak a hegyvidéki területeken lesz nagyobb mennyiségű, de a mezőgazdaság számára

30 napos időjárás előrejelzés Erdély és Partium

A sarki örvény az erős sztratoszféra felmelegedés miatt hetek óta összeomlik, a sztratoszférikus anticiklon pedig megszilárdítja pozícióját, amely az északi félteke éghajlati rendszereit irányítja, így az időjárásra gyakorolt hatása már most is érezhető, és ez a fő oka a mintaváltásnak, amit tapasztaltunk. Normális esetben a minták általában folytatódnak. Az esők magasabb páratartalmat hoznak, és így

Időjárás előrejelzés Erdély és Partium – milyen időnk lesz júliusban?

30 napos időjárás előrejelzés Erdély: kánikula nyugaton, délnyugaton, keleten heves esőzések Noha sok esővel, sőt kellemes hőmérséklettel kezdődött a hónap az ország nagy részén, 2021. július azt ígéri, hogy megerősíti a „kemencés hónap” státuszát. Az érintett régiók Olténia és Bánság lesz. Míg Délkelet-Munténiában, Dobrudzsában és Moldova déli részén júliusban sok csapadék várható, és a hőmérséklet